IV.fejezet

Aurora



A szupermarketbe érve első utam a zöldséges pulthoz vezetett, és megpakoltam a kocsit a meglehetősen gyér választékból. Ezután, mivel jóformán semmi sem volt otthon, legalább egy órán keresztül kóboroltam a polcok között, mire minden szükséges dolgot beszereztem. Az ásványvizet hagytam utoljára, így megindultam arra felé, amerre azt sejtettem. Mikor befordultam a sorok közé, a polcoknál, valószínűleg a késői időpont miatt, csak egy ember tartózkodott. A látványától egy pillanatra megtorpantam.
Kb. 195 cm magas lehetett a srác, hatalmas izmokkal és minden porcikájából áradt a veszély. Fekete haja rövidre vágva, és tincsei az égnek meredtek. A kinti csípős hideg ellenére, egy rövid ujjú pólót és egy farmer térdnadrágot viselt. Mivel a víz mellette két polccal állt, mindenképp el kellett haladnom mögötte. Éppen a kosarát pakolta tele üdítővel, de a kocsi hangjára felemelte a fejét. Kíváncsian tekintett végig rajtam, majd miután tetőtől talpig végig mustrált, újra a szemembe nézett.
Fekete szeme, széles, markáns arccsontja, bőrének jellegzetes vöröses színe elárulta indián származását. Nyílt tekintetéből az érdeklődésen kívül semmi mást nem láttam, és a szája is mosolyra görbült. Megeresztettem felé én is egy félmosolyt, kifújtam az eddig észrevétlenül visszatartott levegőt és könnyedén a polchoz sétáltam. Ott azonban mérgesen vettem tudomásul, hogy az alsó sorok üresek, a föntiekről viszont, még ha elértem volna, sem tudnám levenni a súlya miatt a 6-os karton vizet.
Körbe néztem, hátha találok egy alkalmazottat, aki megoldaná a problémám, de a következő pillanatban, egy energikus jókedvű hang szólalt meg mögöttem.
- Hello kislány, segítsek?
Szembefordultam a hang tulajdonosával, aki, jól tippeltem, a korábban szemrevételezett, nagydarab indián volt. Hangja és mosolygó arca tökéletes ellentétben állt, drabális alkatával.1000 wattos mosollyal figyelt, tökéletes hófehér fogsora, kirívóan ütött el bőrének rézszínétől.
- Szia. Ő…Igen ha levennél nekem 2 karton vizet, azt megköszönném.
Szó nélkül nyúlt a legfelső polcra, és minden erőlködés nélkül, egyszerre ragadta meg az általam kért mennyiséget, aztán a kocsimba rakta. Kutató pillantása közben az arcomról, kicsit lejjebb vándorolt és a következő szavakat úgy intézte hozzám:
- Új vagy itt?
Éreztem, ahogy az arcom kipirul, és kicsit dühös lettem a tapintatlansága miatt. A pólóm dekoltázsa nem túl mély, de sokat sejtető volt.
- Hé! A szemem kicsit feljebb van! Volnál szíves ide nézni?- a hangomban jó adag felháborodás bujkált. Mikor leesett neki mit is mondtam, azonnal szabadkozni kezdett.
- Nem.. én nem azt...- dadogott, és most az Ő arca lett vörös. -Ne haragudj, csak a nyakláncod igazán szép.- fejezte be a magyarázkodást, amitől viszont elég hülyén éreztem magam, az elhamarkodott feltételezésem miatt.
- Ó.. Köszönöm..- automatikusan a medálhoz értem, majd a következő önkéntelen mozdulatommal összefogtam magam előtt a kardigánomat. -Családi örökség- tettem még hozzá. Erre újdonsült ismerősöm érdeklődve vonta fel a szemöldökét.
-A környéken laksz? - tette fel a kérdést
- Igen. Most költöztem ide a napokban.- vágtam rá automatikusan, de a következő pillanatban már átkoztam magam, a könnyelműségem miatt. Ismeretlen emberekkel általában nem szoktam ilyen közvetlen lenni.
- Bocsáss meg, de most már mennem kell. Köszönöm még egyszer a segítséged. - mondtam és választ sem várva megindultam a pénztárhoz.

Jake

Megálltunk a szupermarket parkolójában és mindannyian kiszálltunk az autóból. Port Angelesben voltunk autósmoziban, és hazafelé tartva megegyeztünk, hogy beugrunk valami ehetőért és üdítőért. A parkoló már aránylag üres volt, néhány autó állt csak kint. Azonnal kiszúrtam a fekete gyönyörűséget. Egy 69 Chevrolet Impala állt 2 sorral és néhány hellyel balra tőlünk. Tökéletes volt, már ami a fényezést és a króm kiegészítőket illeti. Elhatároztam, hogy megnézem közelebbről, de Leah hangja megállított.
- Ne már Jake. Komolyan éhen halok. -mivel ismertem már megkeseredett, konok természetét, félve a további negatív reakcióktól, inkább visszafordultam.
- Rendben, mit hozzak? - elmondta a kívánságát, majd megvártam, amíg Paul és Seth is kitalálja, mit akar, majd bementem az áruházba. A kaját hamar megvettem, és az üdítők nagy részét is, már csak Leah bodzás borzadályát kerestem, amikor valaki a sorok közé lépett. Hallottam, ahogy egy pillanatra megtorpant a sor elején, a szívdobogása egy ütemet kihagyott aztán a normálistól éppen csak egy picivel gyorsabb iramra kezdett. Furcsa volt a dolog, a látványom általában sokkal durvább reakciót vált ki az emberekből. Hezitált még egy kicsit, majd óvatosan megindult a bevásárlókocsival. Hallottam a bizonytalanságot a lépteiben ezért megfordultam és dobtam felé egy mosolyt. Az a látvány mindent megért! Szinte hallottam, ahogy a mázsás súly legördül a szívéről, az arcára kiült egy tétova félmosoly, és végre az elmulasztott levegővételt is bepótolta. Most már magabiztosan folytatta útját, egészen a tőlem 2 polccal arrébb lévő ásványvizekig. Én már előre láttam, hogy problémája lesz, de azért megvártam, hogyan reagál. Bosszús kis fintor suhant át az arcán, ahogy lábujj hegyen állva megpróbálta elérni a felső polcot, én pedig élvezettel néztem, ahogy kardigánja egy picit feljebb húzódott és látni engedte a farmernadrágban is formás fenekét. A kudarcot tudomásul véve érdeklődve körbefordult, úgy láttam keres valakit, talán aki a segítségére lehet. Meg sem vártam, míg felém néz, már a háta mögé léptem és még az előbbi fintorán mosolyogva szólítottam meg. Miután eleget tettem az óhajának, épp feltettem neki egy semmitmondó kérdést, amikor tekintetem a nyakában lógó ékszerre esett. A színkombináció és a medálon lévő motívum, mind a mi népünk sajátossága volt, a két egymásra talált fél lélek egészét szimbolizálta és az örök szerelmet, én pedig jól emlékeztem az apámtól hallott ősrégi történetre, és a hozzá kapcsolódó jóslatra is, a Tűzgyújtóról és a szerelméről Mimitehről, aki, mivel nevének jelentése "Telihold", egy hasonló nyakéket kapott kedvesétől, örök szerelme zálogául.
Felháborodott hangja szakított ki a gondolatmenetemből, és mikor megértettem mivel gyanúsít, éreztem, hogy az arcom kivörösödött.
"Hát ez szuper, félreértette!". - gondoltam magamban, és hangosan is magyarázkodni kezdtem. Láttam rajta, hogy kicsit feszélyezve érzi magát, a köszönöm, amit elrebegett, már kedvesebb volt, a következő pillanatban pedig, pulóverét összehúzta és karját összefont a mellkasa előtt.
Mikor hozzátette, hogy a nyaklánc családi örökség, én már nem bírtam magammal. Millió kérdés kavargott a fejemben, rengeteg dolgot szerettem volna megtudni tőle.
A gyorsan feltett kérdésemre egyből válaszolt, majd az arcán egy árnyék suhant át, és szép kék szeme is elfelhősödött. A következő pillanatban kimentette magát, hozzám vágott egy újabb köszönömöt, hátat fordított és elsietett. Egy darabig álltam még, aztán direkt jó néhány sorral lejjebbi pénztárba mentem. Gyorsan sorra kerültem, és mivel nem vettem sok mindent, hamar fizettem és elindultam kifelé. Mikor az ajtóból visszanéztem, Ő még a cuccait pakolta ki a szalagra.
Gondolataimba merülve sétáltam vissza az autóhoz, és úgy döntöttem, bár a legendák nagy részét mindnyájan ismerjük, egyelőre nem említem a bent történteket, addig legalábbis biztos nem, amíg Billyvel nem beszéltem. Elég ciki lenne a többiek előtt, ha árnyékra vetődnék.
- Na végre, mi tartott ilyen sokáig?- ezt természetesen Leah kérdezte.
- Ha azt elmesélném! Legyen elég annyi, hogy egy csini szöszinek segítségre volt szüksége. - közöltem, és még egy titokzatos mosolyt is elengedtem.
- Miért, nem tudott választani a kutya kaják közül? - Paul reakciója nem sokat késett, és az általa feltett kérdésen Seth és Leah is elröhögte magát.
- Mi egyébben tudnál te segíteni egy lánynak, aki történetesen nem Reneesme? - ez talált. Már csak nevének említésére is boldogság fogott el.
Úgy döntöttem erre a kérdésre nem reagálok. Mondjuk sok értelme nem is lett volna, mert már egyikük sem figyelt rám. A hátam mögé néztek, Leah arca egy lebecsmérelő fintorba torzult, és erre Seth is kíváncsian tekintett az épület bejárata felé.
Paul szeme felvillant, mint mindig, ha becserkészésre érdemes nőnemű lény került a közelébe, és elismerően füttyentett, egyet.
- Hát tesó, Ő engem is bármire megkérhetne!
Megfordultam én is, és az áruházból természetesen újdonsült ismerősöm lépett ki, egy telepakolt bevásárlókocsit tolva maga előtt. Ebben a percben valamelyik parkoló autóban egy kutya örült ugatásba kezdett.

Aurora

Amikor kiléptem a parkolóba, még mindig szidtam magam a könnyelműségem miatt. Általában nem is nagyon állok szóba idegenekkel, nemhogy ilyen dolgokat áruljak el magamról. Úgy éreztem, hogy épp megkezdett önálló életem és a környezetváltozás könnyelművé tett. Éppen elhatároztam, hogy ezentúl jobban figyelek, amikor meghallottam Aigis dühös ugatását. Szerencsére nem parkoltam messze a bejárattól, így hamar az autóhoz értem, felnyitottam a csomagtartót és zacskók bepakolása közben folyamatosan beszéltem a kutyához, de nem sokat értem el vele, mert a morgása és ugatása egyre fenyegetőbbé vált. Mikor végeztem, a hátsó ajtóhoz léptem és kinyitottam, gondolván néhány simogatással biztosan többet érek el. Hát tévedtem. Amint az ajtó kinyílt, Aigis azonnal kiugrott, veszettül vicsorogva és ugatva indult egy kicsit odébb parkoló furgon felé.
- Aigis vissza! - hiába hangzott határozottan a parancsszó, ez volt az első eset, hogy nem hallgatott rám. Megiramodtam én is, és magamban rimánkodni kezdtem, hogy ne támadjon neki senkinek sem. Mikor mellé értem, megragadtam a nyakörvét, és próbáltam magam mellé húzni, de valamiért megmakacsoltam magát és folyamatosan úgy helyezkedett, hogy köztem és a szemben álló társaság között legyen. A nyakától a hátán végig, a farka tövéig, égnek állt a szőr, fejét kicsit lehajtotta, és támadásra készen, éberen figyelte a szemben állók minden mozdulatát.
Nem értettem a viselkedését, még sosem volt ennyire kezelhetetlen.
- Elnézést kérek, én nem tudom mi ütött belé. -szabadkoztam és csak most néztem végig az előttem álló társaságon. Négyen voltak, és egyikük az a srác volt, akivel a boltban találkoztam. A társaságában lévő másik két fiúval első ránézésre akár ikertestvérek is lehettek volna, de az alaposabb szemlélőnek azért feltűntek a különbségek.
A velük lévő lány is legalább egy fejjel magasabb volt, mint én, és jóval izmosabb is. Testének izomzata igazából már súrolta azt a határt, amit egy lánynál esztétikusnak lehet mondani. A haja szintén fekete volt, és a bőre is abban a tökéletes vöröses árnyalatban pompázott, mint társaié. Az arca szép volt ugyan, de a tekintetéből sütő leereszkedés és az ajkán látható megvető fintor, valamint a tartásából áradó agresszivitás hatására bekapcsolt a védekező mechanizmusom. Hangjának cinikus éle, és szavai viszont kiütötték nálam a biztosítékot.
- Tehetnél pórázt, a hülye korcsra, ha már megnevelni nem tudtad. – „Neveletlen, hülye korcs?”- gondoltam magamban, és közben a fogaimat csikorgattam. „Na pont a kutyámon nem fogod a nyelved köszörülni te boszorkány.” Hallottam, ahogy társai csitítgatni próbálják, de engem már fölbosszantott.
- Drágám, neked sokkal jobban áll, ha csukva tartod a szád!- félvállról vetettem csak oda neki, a hangom pedig, tárgyilagos maradt végig.
- Ti pedig - fordultam a fiúk felé -tehetnétek rá egy szájkosarat, ha már megnevelni nem tudtátok. - mikor kimondtam, már tudtam, hogy ezzel elvetettem a sulykot, de valahogy nem érdekelt. Bocsánatot kértem a kutyám miatt, Ő pedig lekezelően, bunkón viselkedett.
A srácoknak azt hiszem tetszett a válaszom, mert egyszerre nevettek fel mindhárman. A lány viszont nem értékelte a beszólásom. Tett egy fenyegető lépést felém.
Ebben a pillanatban több dolog történt egyszerre. Aigis újra morogni kezdett, és vicsorogva felhúzta az ínyét. Agyamban megszólalt a vészcsengő, és csak arra összpontosítottam, hogy ha még egyet lép, a gondolataimmal fogom megállítani. Erre azonban nem került sor, ugyanis a srác, akivel korábban beszéltem, a lány felé lépett és ellentmondást nem tűrő hangon parancsolta:
- Leah, hagyd abba! Uralkodj magadon.- Először úgy tűnt, hasztalan szólt, mert a lány meredten nézett a szemembe és a teste remegni kezdett.
- Nem mondom még egyszer Leah, hagyd abba! - Nyomatékosította a srác, valószínűleg valami "főnök féle" lehetett, miközben a másik két fiú közül a fiatalabbik, a lány vállára tette a kezét. Úgy látszik ez hatott.
Mintha valami révületből ébredt volna, tekintete kitisztult, vetett rám egy megvető, lefitymáló fintort, hátat fordított és az úttesten átszaladva az erdőbe rohant.
- Ne haragudj a nővéremre,- szólított meg a fiatalabb srác - És ne érezd magad rosszul, Ő nem tud másképp viselkedni még velünk sem. - hangja nyugodt és kedves volt.
Termetre és magasságra sem volt akkora, mint a másik két fiú, de korban is inkább hozzám állt közelebb.
Éppen szóra nyitottam volna a számat, de a főnök megelőzött.
- Seth menj a nővéred után, nem hiányzik, hogy valami bajba kerüljön.- adta ki az újabb utasítást, mire a srác elköszönt és követte a lányt az erdőbe.
Most már csak hárman maradtunk, és mivel a korábban a lányból áradó feszültség már nem volt érezhető, lassan Aigis is megnyugodott. A combom felé húztam a nyakörvénél fogva és most már tudta mi a dolga, egyből leült a lábam mellé.
- Jól van, okos vagy! - simogattam meg a fejét és a következő szavakat a fiúkhoz intéztem - Tényleg ne haragudjatok, sohasem szokott így viselkedni. Tökéletesen van idomítva és nagyon szófogadó - mondtam egy bocsánatkérő mosoly kíséretében.
- Ne törődj vele, Leah általában az emberekből is ilyen reakciót vált ki - Ezt a boltban megismert srác mondta, valószínűleg a poénnal akarta a történtek élét elütni.
- A nevem Jake - tette hozzá egy lehengerlő mosoly kíséretében,majd az eddig hallgatag fiú felé mutatva hozzá tette - Ő pedig Paul.
Az említett pimaszul végigmustrált, majd hasonló hangsúllyal tette hozzá.
-Szolgálatodra, bármikor, bármiben. - kezét a mellkasára tette és még a felsőtestét is meghajtotta kicsit hozzá .Tagadhatatlanul Ő volt a legjobb pasi mindhármuk közül.
Vékony markáns arca, határozott vonalú szemöldöke, sötétbarna szemeit körülvevő sűrű szempillája, telt érzéki ajkai határozottan vonzották a tekintetem, de valószínűleg ezzel minden normális lány így lehetett. Tökéletes izomzatán úgy feszült a póló mintha a második bőre lett volna. Néhány centivel magasabb volt, mint Jake, a lényét pedig körüllengte a veszély és  nyers erő sugárzott belőle. De a mosolya, az szívdöglesztő volt. A pimaszsága ellenére én is elnevettem magam.
- Aurora vagyok! - mutatkoztam be
- Hát kislány, a kutyád nem semmi. - Mondta Paul
- Nem tényleg nem az. Amíg Ő velem van, semmi bántódásom sem eshet. Igaz kicsim? - az utolsó mondatot már a kutyához intéztem, és ő érezvén a hangsúlyom változását azonnal iszonyatos farok csóválásba kezdett, és megnyalta a kezemet, mire én elnevettem magam.
- Kicsim ?- Húzta fel a szemöldökét Jake,- Hát én nem biztos, hogy ezután a műsor után, amit itt előadott, így nevezném. - Amúgy félelemre most sem volt okod, tökéletesen ura voltam a helyzetnek. Leah sehogyan sem tehetett volna kárt benned. Különben is többnyire inkább csak a szája nagy.
A kijelentésén viszont iszonyú jót derültem. Félni tőle? Én? Kárt tenni bennem? Hát ez elég mókásan hangzott, persze Ők nem tudhatták, hogy ha nem akarom a lány, még csak a közvetlen közelembe sem jöhet.
- Hát igazság szerint nem nagyon ijedtem meg. - Adtam magyarázatot hirtelen támadt jókedvemnek.
- Nem?- kérdezte Paul
- Nem, hidd el, voltam már veszélyesebb helyzetben, mint egy szóváltás egy hormonzavaros, korombeli lánnyal. - Amint ezt kimondtam, az emlékek, amiket agyam egy hátsó zugába száműztem, megvillantak előttem. Viszont semmiképp sem akartam, hogy bárki abban az állapotban lásson. Gyorsan az órámra néztem és valóban elég későre járt.
- Hát én elindulok haza.
- Tényleg merre is van az?- Paul hangja most kíváncsi volt
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy ezt el is árulom! Végtére is idegenek vagytok.
- De kérlek, én csak a biztonságod érdekében kérdeztem, gondoltam, haza kísérhetnénk.
- Ne legyen álmatlan éjszakád az én biztonságom miatt, hidd el ha kell, meg tudom védeni magam. - Ezt a miheztartás végett mondtam, nehogy valami kis, hülye csitrinek nézzenek! Elköszöntem tőlük, majd a kutyát magam után hívva beszálltam a kocsiba és haza hajtottam...