VII.Fejezet

Embry


Miután a tornácon elbúcsúztunk, megvártam, míg becsukódik mögötte az ajtó, hallgattam ahogy elfordítja a kulcsot a zárban, majd az alsó szint sötétségbe borult.
Rövid idő múlva a szobájában felkapcsolódott a villany és én figyeltem az árnyak táncát a falon. Nem sok kedvem volt haza menni, inkább meghúzódtam az erdő szélén lévő cserjék takarásában.
A bizonyosság, hogy az életem egyszer és mindenkorra megváltozott, némileg hihetetlen volt, de megnyugvással töltött el. Élveztem minden pillanatot, amit Aurora közelében töltöttem és úgy éreztem, a közelségem neki sincs ellenére.
A történeteiből kiderült számomra, hogy gyakorlatilag az egész eddigi életét zárkózottan és magányosan töltötte és az egyetlen ember, aki közel állt hozzá az az édesapja volt.
Furcsának találtam, hogy ennyi idősen teljesen egyedül lakik itt és mikor erre rákérdeztem elmondta, hogy az édesanyjával sosem jöttek ki túl jól és egyébként is, Őt a munkája Floridában tartotta, de éreztem, hogy a teste megfeszült és a hangszíne is megváltozott. Volt valami más is a háttérben, de valamiért ezt titokban
akarta tartani.
Úgy 10 perce állhattam már ott, mikor a szoba elsötétedett. Vártam még egy fél órat, de a környék teljesen nyugodt volt, így haza indultam én is. Ekkor a távolban felüvöltött egy farkas.
Pillanatok alatt kapkodtam le a ruháim és változtam át, hogy megtudjam mi történt. A fejemben azonnal meghallottam Seth hangját:
 - " Az északi tisztásnál vagyok, nyugat felé egy ismeretlen vérszívó szagát követem, de egyelőre nem látom még."
 - " Seth egyedül vagy? - kérdeztem, de ebben a pillanatban, néhány méterrel előtte balról egy hatalmas szürke test vágódott ki a bozótból.
 - " Nem már nincsen.- Paul hangja elégedett és vidám volt, mint mindig, ha egy jó kis harc volt kilátásban.
És abban a pillanatban Jacob-on keresztül megláttam Őt. Szőke haja volt és drabális termete. Fehér bőre világított és visszataszító vörös szeme izgatottan fürkészte az erdőt, menekülési útvonalat keresve. Látszott rajta, hogy össze van zavarodva, nem tudni miért jött ide, de erre a fogadtatásra nem számított.
Jacob úgy 30 méterre volt lemaradva mögötte, Paul és Seth pedig jó egy km-re lehettek.
Az üldözésbe egyre többen kapcsolódtak bele, Sam, Jarred és Quil dél felől közeledtek.
Jake és a vérszívó közötti távolság egyre csökkent, mikor a férfi hirtelen irányt váltott és tempóját fokozva indult meg kelet felé az én irányomba.
Első gondolatom Aurora volt. Még ha képtelenség is volt a gondolat, hogy a vámpír bármilyen módon kárt tehet benne, akkor sem engedhetem a közelébe!!!!!
Torkomból mély, veszett morgás tört fel és lenyomatom iránt érzett féltés erőmet megsokszorozta. Iszonyatos tempóban futottam a közeledő felé, minden
egyes elhagyott méter után szívem hatalmasat dobbant, tudván hogy Aurora egyre távolabb van a veszélytől.
Mivel farkas alakban az egész falka osztozott egymás gondolatain, így pontosan tudtam, milyen távolságra vannak tőlem. Tudtam azt is, hogy előttem Kb. 50 méterre van egy hatalmas szikladarab az erdő közepén, és én semmiképpen sem akartam szemből támadni, nem akartam megadni a vérszívónak az esélyt, hogy esetleg kikerülhessen.
Az üldözött és köztem lévő távolság kb. 1 km lehetett mikor elértem a sziklát és tudtam, néhány másodpercen belül ideér. Reméltem, hogy a társaim mögötte és mellette
eléggé elterelik a figyelmét ahhoz, hogy engem csak az utolsó pillanatba vegyen észre.
Feszültem vártam a pillanatot. Az izmaim remegtek és egyetlen vágyam az volt, hogy minél hamarabb végezhessek vele. Az üldözés zaja már a közelből hallatszott, testvéreim vad, dühös morgása és mancsaik dobbanása, szinte megremegtették a földet.
Mikor felbukkant az idegen, én már ugrottam is és oldalról sikerült nekicsapódnom márványkemény testének. A lendület letaszította őt a lábáról, a következő pillanatban pedig, letéptem a karját.
Az ép karjával az oldalamra ütött, amitől repültem vagy két métert, de ekkora már Jake is megérkezett, így az idegen nem menekülhetett.
Pillanatokon belül vége lett. Közös erővel téptük darabokra és közben Quil és Jared, akik emberi formát öltöttek, egy kupacba hordták a darabokat, amit végül meggyújtottak.

Megvártuk, míg a lángok beborítják az egész kupacot és a sötét csípős füstoszlop az ég felé kezd kígyózni. A máglyától kicsit arrébb álltunk Jake-el, Paulal és az ismét farkas alakban lévő Quil-el és Jarredel. Seth és Sam közvetlen a tűz mellett maradtak, ellenőrizve a vámpír darabjainak hamvadását.
Lassan kezdtem megnyugodni. Ismét Aurora arca és a vele töltött idő furakodott a gondolataimba.
A többiek persze azonnal megértették mi történt velem, s mint ahogy lenni szokott, különböző képen reagáltak.
- Mondtam haver, hogy nem fogod megúszni! - ez persze Jake volt és még hozzá tette - Találkoztunk vele tegnap este a szupermarketnél. - ezután gondolatban végigjátszotta a történteket. Azon már meg sem lepődtem, hogy Leah milyen bunkón viselkedett és nem bírtam ki, hogy ne jegyezzem meg:
 - Leah-nak piszok szerencséje van, hogy nincs itt, mert biztos, hogy hazáig kergettem volna. - a következő pillanatban viszont elégedetten és rettentő büszkén néztem végig, ahogy Aurora a sarkára áll és foghegyről odavetett szavakkal helyre teszi Őt.
 - Szép munka volt Embry! - lépett hozzánk Sam a következő pillanatban. Meg sem tudtam szólalni és Paul már rá is kontrázott:
 - Nyugi Sam, nem a te formás fenekedet védte!
 - Istenem tudom, - tette hozzá Sam is  - És gondolom az a bárgyú vigyor a fejeden, az sem nekem szól!!! - itt már Ő sem bírta nevetés nélkül
 - Tudtam, hogy bízhatom benned Sam - jegyeztem meg én is mosolyogva.
 - Hát haver, megígértem, hogy egyszer még visszakapod, de azt álmomban sem gondoltam, hogy ilyen hamar a képedbe vághatom.
 Még egy ideig álldogáltunk és bevallom kicsit kezdett kényelmetlenül érinteni a dolog, hogy mindenki velem foglalkozik, de ennek nem mutattam jelét, mert tudtam, az a halálos ítéletem lenne, sosem szállnálak le rólam ezek után.
Időközben megérkezett Leah, Collin és Brady is, akik eddig az erdőt járták, friss nyomok után kutatva, de semmi újat nem találtak így csatlakoztak hozzánk ők is.
Ekkora már világosodott, így a legtöbben hazaindultunk de Sam, Leah, Paul és Brady őrjáratoztak tovább.
Én természetesen Aurora házához mentem először. Minden változatlanul csendes és nyugodt volt így, folytattam utam hazafelé.
Otthon fáradtan bedőltem az ágyba és azonnal elaludtam.

***


13 óra is elmúlt mikor felébredtem. Egyedül voltam a házban, így gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, majd ettem valamit. Ezután felhívtam Samet, hogy megtudjam, történt-e valami korahajnalban, de semmilyen új információval sem tudott szolgálni. Jacobot is hívtam, de éppen Cullenéknél volt és az idegen kivoltát próbálták kideríteni.
Három óra körül elindultam Aurorához. Reméltem, most sem fog másképp fogadni, mint tegnap este.
Mikor odaértem furcsa volt, hogy Aigis nem jött elém. Felmentem a verandára és bekopogtam. Vártam néhány percet és mikor nem kaptam választ, óvatosan lenyomtam a kilincset. Az ajtó zárva volt.
Álltam néhány pillanatig, azon gondolkodva, vajon hová is mehetett, mikor a már jól ismert vonzás a tenger irányába kezdett el húzni.
Minél hamarabb oda akartam érni, ezért az erdőben a távolságot ismét négy lábon tettem meg. Az illata mindenfelé betöltötte a levegőt, így nem volt nehéz rátalálnom.
A sziklaszirtre már emberként kapaszkodtam föl, de mivel a futástól kimelegedtem a pólómat nem vettem vissza, betűrtem inkább a nadrágom derekába.
Háttal állt nekem, hajába belekapott a szél. Elmerülten, mozdulatlanul figyelte az alant elterülő tájat. Hirtelen előbukkant a nap és körbeölelte egész alakját. Haja selymes meleg fénnyel csillogott, Ő pedig élvezettel fordította arcát a napsugarai felé. Levegőt is elfelejtettem venni, annyira gyönyörű volt. Megpróbáltam halkan közelíteni, nehogy megtörjem a pillanatot, de valahogy mégis észrevett és arcán hatalmas mosollyal fordult felém.
A következő pillanatban zavartan nyelt egy nagyot, tekintete végigjárta meztelen felsőtestem, amitől a végén elpirult. Szégyenlősen lesütötte a szemeit.
 - Szia!- Köszöntem rá könnyednek szánt hangon, de előbbi reakciója bevallom elég intenzíven hatott az érzelmeimre.
Hangja visszafogott volt, ahogy fogadta köszönésem, de utána már picit bátrabban tette hozzá, hogy nem számított itt a társaságomra. Ekkor már mellette álltam, megfogtam őt és finoman megfordítottam. Ahogy állt előttem, törékeny, piciny vállait fél kézzel átkaroltam és szorosabban vontam magamhoz. Megmutattam neki a rezervátumot, a tengerpartot majd említést tettem a szikláról is ahol állunk. Ezen szenvedélyünk nem nagyon nyerte el tetszését, a hangjából féltést véltem kihallani és ettől határtalan jó érzés fogott el. A következő kérdésétől pedig én lettem a világ legboldogabb embere. Hogy lenne -e kedvem még több időt tölteni vele? Az egész életem a tiéd, ha te is úgy akarod!!- gondoltam magamban.